Makói rekord!

Szokatlanul nagy halat fogott ki egy makói horgász
Szokatlanul nagy halat fogott ki Makón az egyébként nem nagy Kapitális tóból egy helybeli horgász, Mátó Gábor - pedig rendszeresen csak egy éve horgászik, előtte pedig csak gyermekkorában hódolt olykor a pecázás szenvedélyének. A civilben a makói Phoenix szerelőjeként dolgozó férfi lapunknak elmondta: negyvenpercnyi, valóban embert próbáló fárasztás után sikerült kiemelni a tóból a busát, miközben az többször is megpróbált szabadulni a horog fogságából. Mint kiderült, súlya 28,8 kilogramm volt.
Amúgy nem készült külön busafogásra. Természetesen beetetett egy sokféle halcsemegét tartalmazó keverékkel, a dupla horgon pedig egy szem kukorica és függesztve egy giliszta volt. Különleges a fogás azért is, mert a halat délután kettő körül sikerült kiemelni, addig viszont - a hagyományos horgászidőnek számító reggeli-délelőtti órákban - még
csak kapása sem volt. Bár a kisebb, három-négy kilós halakat haza szokta vinni, ezt most - a mérlegelés és a fotózás után - visszaengedte a tóba Mátó Gábor. Mint mondta, számára az életre szóló élmény volt a fontos, hátha még másnak is része lehet benne. Ekkora hal még soha nem akadt a horgára.
Szabó Imre 2007-07-06
Forrás: delmagyar.hu
Gratulálunk!








Friss hozzászólások
3 hét 7 óra
17 hét 4 nap
35 hét 2 nap
35 hét 2 nap
44 hét 2 nap
48 hét 6 nap
49 hét 14 perc
50 hét 5 nap
1 év 3 hét
1 év 8 hét