Skip to Content

Horgászok a pácban

Rapsicok tarolják le a Vásárhely környéki vizek halállományát, legalábbis a helyi Szent István Horgászegyesület tagjai szerint. Elektromossággal csak bizonyos esetekben lehet halászni, különféle engedélyek birtokában. Ilyeneket az idén csak néhányat adtak ki.
A fenti című cikket a delmagyar.hu-n találtam. A cím egy kissé megtévesztő, hogy ne mondjam, fantáziátlan: a címből nem következik a tartalom. Nem mi vagyunk pácban, sőt a rabsicok sem nagyon: nekünk nem marad hal, nekik pedig nem nagyon kell félniük a lelepleződéstől!
Az egyik előző bejegyzésemben írtam a halőrzésről: nem lehetetlen feladat a halállomány védelme, a törvények betartatása. Az orvhorgászat soha nem fog megszűnni, mindig lesznek, akik a halfogást engedély nélkül, a maguk módján képzelik el. A káros jelenségek visszaszorítása ugyanakkor nem lehetetlen, összefogást és komoly szervezést igényel. Összefogást az egyesületek között, együttműködést az egyesületek és a hatóságok között.
Nyilvánvaló pl., hogy egyesületeink anyagi ereje igencsak véges, nem telik halőrök alkalmazására: az összefogás ezen a problémán is segíthetne! Nem hiszem, hogy törvény tiltaná egyesületek által közösen foglalkoztatott halőrök munkába állítását! Ha még így sem jönne össze a kellő anyagi erő, támogatható a megyei vagy területi szövetség is, hogy létszámot tudjon fejleszteni.
A problémákat magunknak kell megoldani, vagy legalábbis kezdeményezni a cselekvést: ne legyenek illúzióink a rendőrség kapacitásáról, illetve egyéb hatóságok ügybuzgóságáról.

Harcolj a spam ellen! Katt ide!

A portál tartalma kizárólag tájékoztató jellegű, a portálon hozzáférhető tartalom pontosságáért, megbízhatóságáért, teljességéért és az ezekből eredő közvetlen vagy közvetett károkért – az üzemeltető által felhasznált nagyszámú forrás rendszeres és folyamatos ellenőrzésének lehetetlensége miatt – az üzemeltető nem felel.

Copyrightblog |